Elérkezett a nagy nap Thaiföldön. Az Apák napja. Idén mindent felülmúló ünneplést terveztek és ez végül sikerült is nekik. (Még a mai és a holnapi napon is tartani fog az ünnepség. Ilyen eddig még nem volt.) Ez a mostani valamiért egy kivételes alkalom. És ezt a rangos eseményt a király maga is felemelte idén, hiszen hiába beteg, mégis megtartotta a beszédét. (Tavaly már elmaradt a beszéd.) Nem is akárhol, hanem mint a mesékben, a Királyi Palotában(Grand Palace), ahol arany színű palástban felült a trónra és onnan mondta a mindenkiből nagy lelkesedést kiváltó beszédet. Thaiföldnek nagy szüksége van most az összetartásra, mert a politika megosztotta az országot valamint a gazdasági válság is erőteljesen hatott a thai gazdaságra. "Engem az tenne boldoggá, ha az országunkban meglenne a stabilitás, a virágzás és a béke."-mondta a király. "A stabilitás, virágzás és béke csak akkor lehet elérhető, ha minden thai ember tudná a kötelességét és teljesítené a felelősségeit." Beszélt az őszinte munkavégzésről, az igaz szándékról és arról, hogy főleg az ország vezetésében meghatározó szerveknek, de mindenkinek, a saját érdeke elé kell helyeznie az ország érdekét.
Az emberek rózsaszín pólókat viseltek, mert bár ugyan a sárga a király színe, de a rózsaszín a jó egészséget szimbolizálja.
In és én kora délután érkeztünk a helyszínre.
Ezen a színpadon estére számos előadást terveztek:
Az emberek a járműveikre is kitűzték a zászlót:
Az emberek az út szélén a füvön üldögélnek:
Már ekkor is sokan voltak és itt le akartam még fotózni a kedvenc kis zöld, de nagyon régi ajtó nélküli Mercedes buszt, amelyikre szintén kitűzték a zászlókat:
Ezt az épületet Anyák napján is lefotóztam. A kék zászlók helyett most a sárgák lobognak:
Ez a hely is Anyák napján le volt fotózva. Óriási kép van kiállítva ide:
Mi is vettünk zászlókat. (Ezen kívül egy emlék karkötőt és érmét is):
Közös kép. A háttérben is jól látható az előbb mutatott óriási kép a királyról:
Egy "női alakulat" pózol a híres 60. évfordulós kép előtt. A képen több ország vezetői mutatták ki tiszteletüket a világ leghosszabb ideje trónon lévő királyának a Királyi Palotában:
Örültünk, hogy lefényképezkedhettünk az egyenruhásokkal:
Balról a második az egykori Miss Thaiföld:
Ajándékok a királynak. Az ezüstszínű a pénzt, az aranyszínű pedig az aranyat szimbolizálja:
Itt éppen megérkezett egy csoport valamelyik tartományból:
A Democracy Monument, aminek az este még nagy szerepe lesz:
Ha megéheztünk, itt ettünk:
A fáradt emberek masszázst is kaphattak arrafelé:
Egy szimbolikus kis házikó a király egyik híres és közkedvelt projectjére. Sufficiency Economy, azaz szabadfordításban Elegendő Gazdaság. Ez egy filozófia, hogy mindenki elégedjen meg azzal, amije van, mert a boldogulás és boldogság egy ilyen kis házikóban rizstermesztéssel, kis tóval, csirkékkel elérhető. Nincs szükség a vidék elhagyására. Rizsre, élelemre mindig szükség lesz. Fontosabb a mezőgazdaság, mint az ipar. És ez védelmet is adhat a különböző külső vagy belső csapások ellen:
A király előtt:
A jókívánságainkat és üzeneteinket ide lehetett felragasztani:
Én is felragasztottam a sajátomat:
Az üzeneteink a királynak:
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése