A másik megdöbbentő dolog, az az, hogy az SF mozi mozitermeit annyira lehűtik, mint egy hűtőszekrényt. Ezért aztán pólóban lehetetlen megnézni egy filmet. Persze ott van rá a megoldás: VIP cinema. Ez egy különleges részleg, ami drágább a normál teremnél, hiszen kis terem, óriási fotelekkel, kevés embernek, akik megengedhetik maguknak a luxust, esetleg VIP szintűnek érzik magukat. Tavaly megengedtük magunknak ezt a luxust és kipróbáltuk milyen a VIP. Itt már adnak takarót is, hogy ne fázzunk. A fotelbe úgy huppantunk bele, mint egy vízágyba. Viszont a székek VIP elhelyezése miatt távolabb voltunk egymástól, mint egy normál teremben, ezért pároknak nem ajánlott. A VIP a szokásosnál még hidegebb terem, így muszáj volt betakarózni, sőt még így is fáztam. Összességében minden adott volt a teremben egy jó alváshoz és így is tettem... akaratom ellenére. Azóta se voltam többször VIP moziban...
Nemrég fedeztük fel az EGV mozit, ami már pólóban is élvezhető, hiszen kellemes a klímája. Az ára pedig ugyanaz. Esténként 100baht, hétvégenként 120baht, akciós időben pedig 80 baht. A forinthoz képest körülbelül 5.5-6-tal kell beszorozni. Páros popcorn menü: 150baht.
Érdekesség még és rejtély is egyben, hogy miért nem szinkronizálnak le külföldi filmeket. Így aztán a meséket is feliratozzák, ami a kisgyerekekre nézve elég kedvezőtlen.
A mozikban, ami nekem a legjobban tetszik és a legkülönlegesebb élmény, az a Bhumibol király, Thaiföld királya, iránti tiszteletadás. Minden film előtt felcsendül egy gyönyörű dal és hozzá a szintén nagyon megragadó képi aláfestés, ami az ország tiszteletét fejezi ki a király felé. A dal előtt megkérik a nézőket, hogy álljanak fel és ez az 1-2 perc mindig nagyon különleges. Sok esetben nagyobb élményt jelent, mint maga a film. A dal más hangszerelsű a különböző mozikban. Az SF-ben talán az lehet az eredeti. Egy gyönyörűen tiszta hangú énekesnő énekli, ami később kórussal egészül ki. Az EGV-ben pedig egy kisgyerek kezdi énekelni és gyerekkórus csatlakozik.
Dióhéjban egyelőre ennyit tudok elmondani a bangkoki multiplexekről. A moziba járás továbbra is heti program lesz nálunk és nemsokára megnézhetjük az általunk legjobban várt filmet, a pandásat. Augusztus 12-étől játszák..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése